MIXRE FEL ! - LA PÉPITE ( D+/M4/85°/300 m) - 2015 december vége

  

 Egyik legvonzóbb dolog Chamonix-ban a mászóutak gyors elérhetősége, hála a sílifteknek. Mert lám: tél van, december, ergo nagyon rövidek a nappalok, és ha valamit akar az ember mászni, akkor fogja a bivakcuccát és felhurcolkodik a fal alá, tudva, hogy nagyon kevés idő áll rendelkezésre, tehát nagyon gyorsnak kell lenni, vagy beleszámolhatja a hosszú, hideg éjszakát is... Vagy az alternatíva: kialszod magad, reggel nyolckor ott vagy a felvonónál, fel az első induló kabinnal, aztán egy rövid megközelítés, és amire a reggeli fény sárga máza megfakul a csúcsokon, te már ott izzadsz az első vádliszaggató hosszban. Így megy ez...
   A Petite Aiguille Verte egyike a legkönnyebben elérhető alpesi csúcsoknak. Amolyan miniatűr hegy, van neki mindene: két szép gerince, egy kis északnyugati fala, meg az északkeleti letörés, amelyen rengeteg alpesi/mix jellegű utat nyitottak már. Az utak rövidsége meg a Grand Montets felvonó közelsége miatt ideális téli cél, jó idő meg megfelelő kondicíók esetén ritka, hogy ne mássza valaki az útjait. A hetek óta tartó, száraz és napos idő kedvez az alpesi mászásoknak, eszményiek a feltételek, ezért sokat nem is gondolkodom , amikor Genís felveti a 'Pépite"-kuloár mászását. S lám, reggel 09:30-kor már ott szorongunk az első liftnél, várva, hogy felrepítsen minket a végpontig, 3295 méterre. A felvonóból kilépve a látvány letaglózó - a Dru északi fala karnyújtásnyira van,  az Argentiere-gleccser másik oldalán ott őrködnek a késői reggel fényei által még mindig aranysárgán lángoló Aiguille de Argentiere meg Aiguille de Chardonnet csúcsai, amelyhez ilyen közel utoljára a Petite Fourche mászásakor voltam, az év elején - , meg letaglózó a hideg is, fagynak el a kezeim, amint magamra rángatom a felszerelést. Genís már a gleccseren van, amikor én megkezdem az ereszkedést a sípálya meredek részén.  Nagyon gyors, de nem csoda, hisz  ő egy profi atléta, Kilian Jornet edzőtársa - őt meg gondolom senkinek nem kell bemutatni... Szerencsére a megközelítés nem hosszú, nem kell rohangálni ( ez az amitől félek, mert én nem vagyok semmiféle atléta :-) ),  a gleccser nem hasadékos, és 10 perc múltán már ott is állunk az első hossz aljához vezető meredek hólejtőnél. Genis fázik, ezért egykettőre elrohan, nekem meg  van időm néhány fotóra, amíg Genís kiépíti az első standot.  
    A mászás nem túl nehéz,  a kuloár ezen része inkább kevert ( mix) mászás, a csákányok, hágóvasak ragadnak szépen a jégre, hóra. Minden csontkemény, a jég, hó meg szikla megbízhatóan össze van fagyva, habár azt is lehet(ne) mondani, hogy nem a legideálisabb, mert nagyon kevés jég van a kuloár ezen részében. Remélhető, hogy a kulcshossz jobb lesz, mert ott igazán nem mindegy, hogy jégen vagy sziklán mászol. 
    A második hossz az enyém, neki is szaladok. Amolyan premier ez nekem, mert az utat természetes eszközökkel biztosítják, tehát ne számítson senki agyonnittelt részekre. Életemben először biztosítok csak friendekkel, ékekkel, és mert egyáltalán nem érzem nehéznek a mászást, ezért jó gyakorlat ez nekem. De nagyon tetszik, mert gondolkodni kell, keresni kell az utat, aztán biztosítást rakni, kiválasztani a megfelelő eszközt, közben meg nem leesni a 70-80 fokos jéglejtőn. Elememben vagyok, sokkal jobb, mint akármelyik sportmászó/jégmászó kihívás - másztam már mixet, ennél jóval nehezebb, de nittelt utakat. Ez itt más, ez itt maga tökély, könnyű, jóval a határaimon belül, szintíszta élvezet...
    A biztosítási lehetőségek - így, felvértezve egy halom trad cuccal - számosak, lehet mondani, de ez nem az a terep ahol az ember bepakol minden méterbe egy köztest; nem ritkák a 15-25 méteres "runout"-ok, meg az együttmászás sem... vagy mozogsz biztosan ezen a terepen, vagy órákat töltesz el egy hosszban, koncentrálva a biztosításra,  közben meg megfagytok, mint a csont.
    A kulcshossz standjában jó sokáig kell várakoznom, kezdenek a kezeim elgémberedni, árnyékban vagyunk, és az sem segít sokat rajtam, hogy kétpercenként a nyakamba zuhan egy adag "spindrift"-lavina... jó esetben. Rosszabb az, hogy néha komoly jégdarabok is jönnek, bizonyítva, hogy Genís valami nehézre akadt ott fönt. A kötelek  mozgása is lelassul, alig-alig másznak ki a centiméterek a kezeim közül. Alig várom már, hogy végre indulhassak, bár a hossz innen nézve nem néz ki valami biztatóan. 
   És nehéz is eléggé. Szűk, keskeny, harmincméternyi vályú, a falait érik a vállaim, amint megpróbálok a legkisebb erőfeszítéssel felmászni benne. Elméletileg itt 85 fokos jégnek kellene lennie.. a 85 fok megvan, jég is akad, de alig tízcentinyi széles, és ebbe kell a hágóvasakat meg csákányokat valahogyan beleerőltetni, meg közben haladni is. A ráadásnak még ott vannak  a berakott biztosítások is, amelyeket kiszedni nem egyszerű mulatság, mert a repedések eléggé messze vannak a jégtől, és a friendek szorulnak, mint annak a rendje.  Tekergek, mint valami kígyó, féllábbal a sziklát karistolva a mászóvasakkal, másik lábbal próbálva fogást találni a jégben, halványan - de nem mélyrehatóan - azon morfondírozva, hogy mennyire tud teherbíró lenni az egyik csákány, ha csak kétcentire van benne a jégben, közben meg átkozom a friendet, izzadok mint egy ló, a lában elkezdi a varrógépezést... na, végre kint a 3as BD. Végre ! Phűű, ez meleg volt... hát, ez minden csak  épp nem M4-es mix kategória...
    Szerencsére a következő 10 méterben nem kell sokat aggódnom a biztosítás miatt... mert Genis nem volt ahová berakja. De a hossz fantasztikusan szép. Igaz, hogy a vádlijaim égnek rettenetesen, meg alig találok hekyet a csákányoknak, de akkor is.... szinte sajnálom, hogy végetér, és a végén egy szélesre nyíló, meredek hólejtőn látom viszont Genis-t. 
   Hosszú, instabil hólejtők, jeges kémények és vályúk sorakoznak egymásután a következő hosszokban. Csak akkor állok meg ha közben berakok valamit, amelyet Genís kiszed, amikor odaér... együttmászás az utolsó 150 méter, aztán a gerincre vezető, sziklás repedés Genis-t illeti, aki hamarosan ott vigyorog a "Demi-lune" tetejében. Az út végetér, az északkeleti-gerinc közepén vagyunk. Szeretnék felmenni a Petite Verte csúcsára - ami innen mindössze hatvanméternyi mászásra van, de Genís váratlanul kijelenti, hogy neki  háromra dolgozni kell menni. Marad a következő alkalomra. Ígyhát rohanunk le az északi fal aljának hólejtőén, hadd érjen be Genís időben dolgozni...
Így megy ez.. :-)































No comments:

Post a Comment